Egy észak-magyarországi polgármestertől hallottam azt a keserű megjegyzést, hogy náluk nincs hatása a gazdasági válságnak. Többször eszembe jutott azóta ez a megállapítás, ami egybevágott egy rádióriporttal, ami a közép- és nyugat-dunántúli válság miatt kialakult sokkot elemezte. Eltöprengtem azon, hogy a rendszerváltás óta hol történtek és milyen típusú fejlesztések. Hát elsősorban a közép- és nyugat-dunántúli régióban mégpedig leginkább a multik betelepedését támogatta a kormányzat kemény milliárdokkal, alapvetően a beszállítói ipart. Valójában nem a saját erősségeinkre fejlesztettek rá. Nem törődtek sem a szürkeállományunkkal, sem a mezőgazdaságunkkal, sem a turizmusban rejlő lehetőségekkel. Tovább »
2009. november 6. napi archívum
Azt hiszem újra rossz irányba indulunk
2009. november 6. péntekEgy tervtanács margójára
2009. november 6. péntekEltelt egy teljes nap. Közel harmincan voltunk. Erre szoktuk mondani, hogy “ennyi életerős ember akár fel is építhetné….”. Nagyszerű gyakorló építészek terveit opponálták nagyszerű gyakorló építészek. Később gyakorló és nem gyakorló építészek kérdéseket tettek fel és véleményeket mondtak, leginkább abban az emelkedettségben, amit annak idején az IPARTERV-ben “gondoltam egy gondolatot”-nak neveztünk. Többször jutott eszembe Murphy bölcs mondása: használhatatlan ötlete mindenkinek van. Legvégül még haragudni is segítettek a tervezésből kimaradóknak azok, akiket ebből a célból küldtek. Szomorú nap volt, de megtettük amit tennünk kellett, bemutattuk a terveket a Tervtanácsban.
A kedvenc kulturális menedzserem Klebelsberg Kuno
2009. november 6. péntekAmit tett, máig hat. Ilyeneket tudott mondani az 1920-as években, és komolyan is gondolta
- kultúra alapú társadalomfejlesztés
- élethosszig tartó tanulás
- Tudás= versenyképesség
- kultúra= gazdasági erő
- legkorszerűbb módszerek elsajátítása
- legkorszerűbb technikák alkalmazása
- a kultúra és az oktatásügy hibás döntései a jövő generációját gyengítik
- az ország erőssége a szürkeállománya és az alföld mezőgazdasága