‘erkölcs’ kategória archívum

Várkonyi Ágnes elment

2014. december 13. szombat

Ágnes személyiségében, és pályafutásában egységben és egyensúlyban volt a kutató történész, a tudós, és a történész generációkat oktató, felnevelő tanár, egyetemi professzor, aki szakmai támogatást és tartást ad át tanítványainak. Nem tényeket oktatott, hanem a kutatói munka módszertanát. Előadásain, írásai hangvételén keresztül nemcsak tanított és nevelt, hanem egyszerre gyönyörködtetett is. A tények és adatok a személyiségén átszűrve nem száraz adathalmazként kerültek az olvasó elé, hanem szinte szépirodalmi alkotásként. Élvezetes lebilincselő stílusa volt, szenvedélyes ahol kell, inspirálta az olvasót. Történészek a történelemről című munkájában így vallott erről. „Az igazi történetíró sohasem kinyilatkoztat. Csupán hatni, gondolkozásra késztetni szeretne. Esetleg úgy, hogy megrendít, esetleg szórakoztat, életre kelti a múltat, hogy olvasói kortársaiknak érezzék, akikről beszél. Létkérdése volt, hogy kivigye dolgozószobájának falai közül, országának határai közül a párbeszédet, a történelmet, a nagyközönség számára írjon,..” (R. Várkonyi Ágnes: Történészek a történelemről. In: R. Várkonyi Ágnes: A tűzvész tanúi. Budapest, 1995, p. 21..) Tovább »

Egy ország hallgat

2012. május 9. szerda

majk-legifoto

Megkezdődött a majki kamalduli remeteség helyreállításának első üteme. A remeteség a Vértes csodálatos természeti környezetében, egy varázslatos tó mellett fekszik. A legtöbben ennyit látnak benne, egy különleges építésű kuriózumot. Pedig Majk története ennél sokkal megindítóbb.

Tovább »

Makovecz Imre is elment

2011. október 3. hétfő

Az óriástölgy végigdöndült a földön…

Mors terribilis est iis, quorum cum vita omnia exiguuntur;

non autem iis, quorum laus emori non potest.

Marcus Tullius Cicero

és amin dolgozunk… Klebelsberg Terv

2010. március 9. kedd

„Tegyük jobbá mindazt amit érdemes,

és amit egyébként is meg kéne tennünk”

A Műemlékek Nemzeti Gondnoksága 2006-2007 évben megalkotta működésének stratégiai alapját képező programját Országbemutató Program néven. A program vezérgondolatai a kultúra alapú társadalomfejlesztés, humánerőforrás fejlesztés és munkahelyteremtés, terület- és ingatlanfejlesztés, környezetvédelem, idegenforgalmi fejlesztés a Gondnokság gondozásába tartozó nemzeti műemlékvagyon felhasználásával. Tovább »

Szent László apátsága Somogyváron

2009. december 16. szerda

kozeli_031

“A Kárpát-medencei Magyarország valóban az a föld, amelyhez minden szent nevet egy ezredév csatolt, ám e térségben csak egyetlen olyan hely volt, ahol az ősi magyar múlt és a keresztény Magyar Királyság szellemisége úgy élt együtt, hogy annak létéről, csaknem félezer esztendőn át, Európát francia bencés szerzetesek tájékoztatták, az itteni egyházi kultuszok ápolásáról is ezek a nyugat-európai emberek gondoskodtak, akik maguk között franciául, a hivatali teendőiknél latinul, szolgáló népeikkel és a katonáikkal magyarul társalogtak, mivel a Szent Egyed monostorban 150 éven keresztül kizárólag francia szerzetesek élhettek, de később is a provence-i Saint Gilles főapátság filiája maradt a kolostor a XV. század derekáig.

Tovább »

bánt a tiszteletlenség

2009. december 14. hétfő

A bánt amikor egy több ezer embert képviselő polgármesterrel tiszteletlenül viselkedik egy minisztériumi alkalmazott.  Bánt amikor egy közepesen művelt riporter, aki egy bonyolultabb összetett magyar mondatnál elakad, kigúnyolja a  Köztársasági Elnök Urat, mert méltósággal megnyilvánult valami ügyben. Miért gondoljuk, hogy ha mi így teszünk akkor a szomszédok nem fogják tenni. Bánt, hogy nem tiszteljük az öregjeinket, hogy nem igazán vigyázunk a legkiszolgáltatottabbakra.  Mit tanítunk a gyermekeinknek? Milyen lesz így a jövőnk?

Figyelem az eldurvuló világot körülöttünk és nem tetszik amit látok.