Egy észak-magyarországi polgármestertől hallottam azt a keserű megjegyzést, hogy náluk nincs hatása a gazdasági válságnak. Többször eszembe jutott azóta ez a megállapítás, ami egybevágott egy rádióriporttal, ami a közép- és nyugat-dunántúli válság miatt kialakult sokkot elemezte. Eltöprengtem azon, hogy a rendszerváltás óta hol történtek és milyen típusú fejlesztések. Hát elsősorban a közép- és nyugat-dunántúli régióban mégpedig leginkább a multik betelepedését támogatta a kormányzat kemény milliárdokkal, alapvetően a beszállítói ipart. Valójában nem a saját erősségeinkre fejlesztettek rá. Nem törődtek sem a szürkeállományunkkal, sem a mezőgazdaságunkkal, sem a turizmusban rejlő lehetőségekkel.
Jött a gazdasági válság és a csicskásnak állított középső és nyugati régió azonnal sokkot kapott. A multik először is innen vonultak ki, pánikban hagyva a Duna nyugati oldalát. Teljes települések váltak munkanélkülivé, minden vagyonuk, ingatlanaik elértéktelenedtek. Most meg azt látom, hogy nem tanultak belőle újra a multiknak adják a munkahelyteremtési támogatást és az adókedvezményeket. Nem kéne ezt csinálniuk.
Azt számolgattam, hogy az eddig multiknak nyújtott munkahelyteremtési támogatás töredékéből a Nemzeti Gondnokság 43 kastélyát teljesen fel lehetett volna újítani, ami több ezer munkahelyet jelentett volna terítve az ország teljes területén. Ezt vélhetően duplázta volna még az a munkahely szám, amit a turisztikai attrakcióhoz kapcsolódó szolgáltatási igény gerjesztett volna. Nem történt volna környezetszennyezés, sőt ezek a beruházások természetüknél fogva környezetvédelmi beruházások is egyben. A felújított kastélyok felértékelik a környezetüket, és kulturális közösségteremtő erejük rendkívül nagy.
Az adókedvezményt meg adhatták volna a hazai vállalkozásoknak. A multi úgysem fizet, hiszen ha lejár az adókedvezménye a mocskát hátrahagyva tovább áll.
Megint a szirén hang erősödik. Fogyassz minél többet, dobj ki mindent, cseréld le ha kell ha nem! Ebben a típusú gazdaságban az az undorító, hogy olyan mint egy rákos daganat, csak akkor képes fönn maradni, ha növekszik. A társadalom működése a gazdasági céloknak van alárendelve. Nem kivétel ez alól sem a kultúra, sem az emberi kapcsolatok. A baj csak az, hogy a piac nem ismer el semmilyen önmagáért való értéket, sem a kultúrális értéket, sem a természetit. Mindent aminek nincs ára azt értéktelennek tekint, és pazarolhatónak tart, hiszen a “préri” látszólag végtelen. Pedig ha jól belegondolunk amiben élünk az egy zárt rendszer, minden belül van, vagyis egyáltalán nincs olyan hogy kívül.
Néha arra gondolok, hogy ez a válság nem a Föld sikolya volt-e.