Ágnes személyiségében, és pályafutásában egységben és egyensúlyban volt a kutató történész, a tudós, és a történész generációkat oktató, felnevelő tanár, egyetemi professzor, aki szakmai támogatást és tartást ad át tanítványainak. Nem tényeket oktatott, hanem a kutatói munka módszertanát. Előadásain, írásai hangvételén keresztül nemcsak tanított és nevelt, hanem egyszerre gyönyörködtetett is. A tények és adatok a személyiségén átszűrve nem száraz adathalmazként kerültek az olvasó elé, hanem szinte szépirodalmi alkotásként. Élvezetes lebilincselő stílusa volt, szenvedélyes ahol kell, inspirálta az olvasót. Történészek a történelemről című munkájában így vallott erről. „Az igazi történetíró sohasem kinyilatkoztat. Csupán hatni, gondolkozásra késztetni szeretne. Esetleg úgy, hogy megrendít, esetleg szórakoztat, életre kelti a múltat, hogy olvasói kortársaiknak érezzék, akikről beszél. Létkérdése volt, hogy kivigye dolgozószobájának falai közül, országának határai közül a párbeszédet, a történelmet, a nagyközönség számára írjon,..” (R. Várkonyi Ágnes: Történészek a történelemről. In: R. Várkonyi Ágnes: A tűzvész tanúi. Budapest, 1995, p. 21..) Tovább »