Régészeti kalandozások-Ozora konferencia

Előszó

Ha ma körbetekintünk a Kárpát medencében azt látjuk, hogy történelmi múltunk tárgyi emlékei igen megfogytakoztak, a végpusztulás jeleit mutatják. Váraink megmaradt  néhány fala romosan meredezik, megóvásuk a romkonzerválásra korlátozódik. Valaha pompás templomainkat gaz növi be, kastélyaink legtöbbje, már amelyik megmaradt üresen vagy méltatlan funkcióval sínylődik, nyomát sem mutatja a régi dicsőségnek.

A múlt emlékeinek elpusztítása mindig magában foglalta a magyar lélek megtörésének, az identitás szétzilálására való törekvés szándékát. Ez érhető tetten a Rákóczi szabadságharc utáni Habsburg vár robbantásokban, ugyanúgy ahogy a második világháború utáni szovjet kastély rombolásokban, kifosztásokban. Ha egy nemzetet meg akarsz törni vedd el múltját, ezzel a büszkeségét.

Amikor csodálkozva állunk egy-egy francia, vagy angol vár, templom, kastély  előtt, nem igen gondolunk arra, hogy a történelmi Magyarország bővelkedett az azokkal vetekedő építményekben. Történelmünk okán, amely lélekfojtó védelmi harcok története pompás váraink százai kevesebb, mint napi járásra egymástól vigyázták a vidéket, templomaink, kolostoraink, kastélyaink szellemi központ ként sugároztak a világ felé. A Magyarság ezeréves történelme során Európa védőbástyájaként mindvégig helytállt az európai kulturáért, a kereszténységért. A Kárpát medencei szállásterület népeinek milliói véreztek el ezekben a harcokban.

A mai utódok külföldre járnak várat, templomot, és kastélyt csodálni és mindeközben évente becsülten 400 milliárd forintot visznek ki az országból. Az évek során sok ezer milliárdra dagadó összeg felér egy vesztett háborúval, csak ezt a veszteséget nem egymásnak feszülő fegyverek okozzák, nem borítják tetemek a földet, de attól a veszteség még veszteség marad.

Ha körbenézünk azt látjuk, hogy minden nemzet építi vissza a múltját, kapaszkodókat keres a továbbéléshez. Az idő eljött, ezt a feladatot nekünk is el kell végeznünk. Az ozorai régészeti konferencia, a tudás megosztása a nagyközönséggel egy lehetséges megoldást mutatott arra, hogy milyen módon lehet a munkának neki kezdeni. A régészeti kutatás és a szorosan együttműködő restaurátori, történészi, művészettörténészi munka a feladat elvégézésének első fázisa, amely az elméleti rekonstrukcióban kicsúcsosodva, egyrészt elénk tárja az elszenvedett veszteséget, másrészt továbbgondolásra sarkall. Néhány ebből majd testet ölt, és mi ámulva csodáljuk gazdagságát. Megértünk talán valamit abból, hogy honnan is volt erő az ezer évnyi kitartásra.

Megjegyzés