Történelmi pillanatnak lehettek részesei azok akiknek sikerült jegyet vásárolniuk a Budapesti Vonósok XI. Haydn fesztiváljának július 8-án megtartott nyitóhangversenyére a fertődi Esterházy kastély zenetermébe. Az első hétvégei kocertek plakátjain már jóval a fesztivál előtt megjelent a “minden jegy elkelt” felirat.
Az első este vendégművésze ma Európa talán legjobb fagottosa Lakatos György volt. A vendégek véget nem érő vastapssal köszönték meg a kiváló előadást.
Második este a zenekar tagjai játszottak vonósnégyeseket és egy vonósötöst megmutatva, hogy nemcsak zenekari tagként, hanem szólistaként is kiváló művészek.
A vasárnap este igazi meglepetés volt, Várjon Dénes szóló zongoraestje olyan sikert aratott, hogy a fiatal művészt a negyedik ráadás után, majd két koncertnyi időtartamú játék után engedte csak el a lelkes közönség.
Mindhárom estét rögzítette a Bartók rádió. Így azok is akik nem tartoztak azon szerencsések közé,akik jegyhez jutottak, meghallgathatják a koncerteket egy későbbi időpontban rádión.
A második hétvégei zárókoncertről TV felvétel is készül.
A díszterem mennyezetrestaurálása miatt az idei fesztivál szükségből került a közel azonos méretű zeneterembe. A felvételt készítő hangtechnikusok és zenészek egyöntetű állítása szerint a terem megdöbbentően jól szól, bizonyos szempontból jobban mint az újkori hangvesenyek helyszínéül szolgáló díszterem, amely Fényes Miklós idejében bálteremként funkcionált.
Így Haydn zeneterme, ahol a világhírű zeneszerző távozása óta nem csendült fel muzsika, a múlt hétvégétől ismét a zenét fogja szolgálni.