Egyszer volt, hol nem volt? kezdődnek szeretett meséink, hogy aztán átröpítsenek minket az Óperenciás tengeren, az Üveghegyen túl a tündérek és a sárkányok múlhatatlan világába. Ám vannak mesék, amelyekben nem kell griffmadár hátára ülve a messzeségbe indulnunk, mert azokról a helyekről szólnak, ahol élünk, s amelyeknek ködbe vesző múltja bizony tele van csodákkal és rejtelmekkel.
Ilyen Tündérországot varázsol elénk Vajdai Ágnes színes meséje Eszterházáról, egyszer volt Miklós hercegről és tarka udvaráról. A herceg emeltette pompás kastélyról, melynek zugaiban még ma is titkok kucorognak és a hallgatag kertről, melynek százados bokraiban picinyke pókok szövögetik a rejtelmek hálócskáit. A szemnek befoghatatlan parkerdő homályából tündérek és cseppet sem félelmetes lidércek tűnnek elő, akárcsak a játszó gyerekek, hogy zsivajgásukkal, civakodásukkal életre keltsék a megfoghatatlan időt. Nem hiányozhat a jóságos Földanya sem, aki kotlósként szárnyaival óvja e törékeny világot és elsimít minden rosszaságot, ha az itt-ott gonoszkodó mosollyal felütné a fejét.
A mese szálai persze Esterházy Fényes Miklós valóban volt Tündérvilágát fonják keretbe. Azt a kortársak által is csodált XVIII. századi időszakot, amikor a hercegi kastély fénye és az itt alkotó Joseph Haydn muzsikájának hangjai úgy vonzották Eszterházára a vendégeket, mint illatos és dús virág a méheket. Közöttük Mária Terézia királynőt és kíséretét, aki 1773-ban töltött néhány napot itt Miklós herceg Európában párját ritkító pompás udvarában.
A mesekönyvet, amelyet gyermekrajzok illusztrálnak, 2005 június 11-én a Cziráky Margit emlékét felidéző ünnepségen mutatjuk be.