Bíborban született

Az a fejedelmi udvar, amelyet a kortársak által Fényesnek nevezett Esterházy I. Miklós herceg Eszterházán a XVIII század második felében létrehozott, messze kiemelkedett a korabeli európai fejedelmi udvarok közül. A 2001-ben megindult revitalizáció ennek a kornak a fizikai, szellemi helyreállítását célozta meg.

A falkutatás, amely a korabeli homlokzati színezést volt hivatott tisztázni igen meglepő eredményre vezetett. Az első korszakból előkerült terrakotta színek keverékéből összeálló színhatásra ma azt mondanánk, hogy ez a hatalmas épület bizony rikító piros volt. Abban a korban ez egyáltalán nem volt meglepő, hiszen a barokk nagyon bátran használta a színeket. Akkor tájt a bécsi Schönbrun kastély is piros volt, és a mi hercegünk, aki nem a szerénységéről volt híres, hiszen tőle származik az a mondás, hogy ?amit a császár megtehet azt megtehetem én is?, a bécsi kastélyt látva könnyen festethette a sajátját ugyanolyanra.

A mintafelület fölfestése után a hatás döbbenetes volt. Fertőd népe föllázadt, a kastélyba érkező látogatók szinte egyhangúlag kérdezték, ?ugye nem ilyen lesz?. Az első döbbenetből felocsúdva lázasan kezdtük keresni a kiutat, elfogadva azt, hogy a színnek is üzenete, jelentése van. A ma embere számára a harsány, erős színek a bevásárlóközpontok, óriásplakátok világát jelentik.

A kastélyban megtalálható egy, az ábrázolás valódisága szempontjából sokat vitatott festmény, amely nyolc évvel a herceg halála előtt készült, és amelyen a hátsó franciakert felől a kastély gyöngyház színűnek látszik. A célzott kutatás rácáfolt a kutatók hitetlenkedésére. Előkerült egy ?kőszínű?- nek nevezhető réteg a homlokzatokon, amelynek a pigmentjét sikerült beazonosítani. A pigment felhasználásával kikevert festék már a mintafelületen igen meggyőzőnek tűnt. A napszakok és az időjárás változásait követve, hol fehérnek, hol sárgának, rózsaszínnek, vagy éppen lilának mutatta a homlokzatot. A festés előrehaladásával egy hallatlanul elegáns palota jelent meg előttünk és Eszterháza, amely bíborban született, ma gyönyörűséges gyöngyház ragyogással közvetíti felénk Esterházy I. Miklós herceg üzenetét, hogy ?nézzétek, itt a vadkeleti sztyeppék nyugati határán, itt van Európa?.

Megjegyzés