Miklós nap Eszterházán

Több éves hagyomány már Eszterházán a kastély építtetőjéről, Esterházy Miklós hercegről elnevezett Miklós Nap.

A Herceg 1762-ben került a majorátus élére, aki a Habsburgok szolgálatában eltöltött külföldi tartózkodás után hazatérve kezdte meg a jelenlegi kastély építését. Miklós 1762-66 között építtette fel a patkó alakú barokk épületegyüttest osztrák mesterek Jakoby, Hefele, Mödlhammer közreműködésével. A herceg 1790-ben bekövetkezett haláláig folyamatosan építkezett, s a kastélyhoz tartozó cselédek ill. itt dolgozó kézművesek letelepítésével létrehozta Eszterházát, az épületegyüttestől nyugatra. A kastély fénykora Miklós herceg haláláig tartott, aki a 18. sz. barokk-rokokó pompájának minden eszközét felhasználva Operaházat, Bábszínházat hozott létre: német színtársulatokat, olasz és francia balett-táncosokat alkalmazott. Európa hírű zenekara élén Joseph Haydn a világhírű zeneszerző állt, mint a család házi zeneszerzője és karmestere. Felépítette a Muzsikaházat, urak- és udvari személyzet házát, lovardájában 110 ló, kocsi- és szerszámkiállítás volt, 150 főnyi testőrségének (gránátosok) őrségépületeket emelt, a faluban álló Beszálló vendéglő pedig a bécsi postakocsi végállomása lett. Csatornát készíttetett a Hanságban, s töltést a lápon át Pomogyig, hogy lerövidítse az utat Pozsony felé.

Az Esterházy-kastély Miklós Napi ünnepségét
2006. december 9-én szombaton
rendezi.
Családi programot kínálunk a legkisebbeknek és szüleiknek.

11.00 órakor könyvbemutató. Koncert a kápolnában, majd a zeneszalonban Dr. Varga Kálmán bemutatja Bak Jolán az ?Esterházy-kastélykápolna története? című új könyvét.

15.00 órakor Miklós Püspök lovas hintón érkezik a Leés erdőből édességeket és gyümölcsöt hoz az Őt énekekkel és versekkel váró apróságoknak. A kastélyban, a Sala Terrena-ban adja át az ajándékokat. ( immár több éve, a kastély fővédnöke Galánthai Herceg Esterházy Antal bújik meg, Miklós Püspök fehér szakálla mögött)

16.00 órakor kézműves foglalkozás várja a piciket a kastély galériájában, ahol karácsonyi díszeket és ajándékokat készíthetnek közösen. A szülőket ez idő alatt kastélylátogatásra és a teasarok programra várjuk, bemutatjuk az Esterházy-kastély és a MÁG kiadványait, lehetőséget biztosítunk a vásárlásra.

17.00 órakor Beszélgetés Esterházy Antal herceggel a teasarok program keretében és az
?az Esterházy-kastély és a természet? fotókiállítás és pályázat megnyitója.

18.00 órakor a Pálmaházban a GHYMES együttes ?csak a világ végire? gyermekkoncertjével zárjuk az ünnepséget.
A zenekar tagjai nagyobb részben pedagógiát végeztek, hosszú évek óta foglalkoznak gyermekeknek szánt népdalfeldolgozásokkal, és rendszeresen adnak gyermekkoncerteket a felvidéki és magyarországi falvakban, városokban. Műsorukban népzenét adnak elő, népi hangszereket mutatnak be, megismertetik a magyar népzene alapjait és közösen énekelnek a gyerekekkel.
A lendületes zenei feldolgozások közel állnak a mai gyerekek érzésvilágához, alkalmasak arra, hogy maivá, befogadhatóvá, megszerethetővé tegyék a magyar népdalkincset.
A ?Bennünk van a kutyavér? című gyerekkazettájukat a Magyar Oktatási Minisztérium iskolai segédeszközzé nyilvánította.

A rendezvény ingyenes. A Ghymes gyermekkoncert a kézműves foglalkozáson igényelhető belépővel látogatható.

Hozzászólás

  1. szerint:

    Ott voltunk. Köszönjük a meghívást, fergeteges nap volt. A herceg nagyon kedves volt, varázslatos közvetlen a személyisége. A Ghymes teljesen elvarázsolta a fiaimat. Nem hiszem, hogy egyhamar elfelejtjük.

  2. doransky szerint:

    Mi is köszönjük az eszterházai csapat nevében, bízunk benne, hogy még sok ilyen örömteli napot tudunk megrendezni sokak örömére.

Megjegyzés