Cziráky Margit emlékezete

Fényes Miklós XVIII. század végi halála után a család elhagyta Eszterházát, és csak néha, igen rövid időre, vadászatok alkalmával tért vissza a kastélyba. Történt ez talán azért is, mert az épületegyüttes a maga korának stílusában oly karakteres volt, oly pompásra és tökéletesre sikeredett, hogy a későbbi korok divatjának csak igen költséges rombolás és átalakítás után felelt volna meg. Különös fintora ez a sorsnak, vagy tán éppen a gondviselés. Eszterházát éppen a nagyszerűsége miatti évszázadnyi elhanyagoltság óvta meg attól, hogy a többi korabeli nagy kastély sorsára jusson és szinte érintetlenül megmaradhasson annak, aminek épült, a rokokó életszeretet, a szellem és a kultúra győzedelmes tanújának.

Csipkerózsika álmából egy gyönyörűséges asszony ébresztette fel, aki beleszeretett, nemcsak férjurába Miklós hercegbe, de Eszterházába is. Fiatal volt, vidám és jólelkű, ahogy magát jellemezte ?mozgékony, tevékeny, kapitány asszony?. Grófkisasszonynak született, és a hercegi család rosszallása ellenére kötettett meg a frigyük 1898 november 16-án. Boldog házasságukból öt gyermek született. Az ötödik Eszterházán, akinek születése után két héttel, harminchat évesen meghalt.

A házaspár munkálkodásának eredményeként a XIX-ik század fordulóján érte meg Eszterháza második fénykorát, aminek felújítására a fiatalasszony teljes hozománya ráment. A környéken ma is legendák keringenek szépségéről, kedvességéről, életszeretetéről, és jóságáról, amellyel az elesetteket támogatta. Gyermekei neveléséről való hitvallása minden szülő és pedagógus számára példaképül szolgálhat. Ahogy maga mondta ?jó katolikus, önzetlen, hasznos magyar embereket? kíván nevelni, ?kik hazájuknak hasznára válhatnak, amellett, hogy a nyelveket sem hanyagolják el, és a testi edzésnek is legyen hely adva?.

Rebbenésnyi rövid élete elég volt ahhoz, hogy az emberek száz év elmúltával is szeretettel adózzanak az emlékének, és mind a mai napig Margit napon a Fertőd-Süttöri templomban érte szóljon a harang. Végakaratának megfelelően Eszterházán helyezték örök nyugalomra, amit annyira szeretett, az égererdő felé kint a szabadban, ahonnan a tavat és a Hanságot látni. Sírját kívánsága szerint egyszerű fehér kereszt jelzi.

E kivételes asszonynak állít emléket a 2005 év júniusában, a Margit naphoz kapcsolódóan, a kastély valamikor általa lakott tereiben, megnyíló kiállítás és ünnepség, amelynek részletes programja a MÁG blogján elérhető.

Hozzászólás

  1. szerint:

    Tisztelt Dobó Ágota!

    Bajáki Bernadett vagyok, a Szegedi Tudomány Egyetem Bölcsészettudomnyi Karának történelem - néprajz szakos hallgatója.
    Történelem szakomon a szakdolgozatom témájának a XIX. század második felének kastélyéletmódját választottam.
    A péceli Ráday-kastély valamint a lovasberényi Cziráky-kastély különösképpen felkeltette érdeklődésem.
    Sajnos még nem áll rendelkezésemre levéltári, korabeli forrás, melyet fel tudnék dolgozni!
    Ezúton szeretnék segítséget kérni Öntől! Érdeklődni szeretnék, hogy tudna-e a témához hasznosítható dokumentum fellelésében segíteni.

    Segítségét előre is köszönöm!!
    Tisztelettel:
    Bajáki Bernadett
    erdalian@gmail.com
    06 30 /316 51 68

Megjegyzés