A Műemlékek Állami Gondnoksága 2001-ben kormányhatározat alapján vette a kastélyegyüttest vagyonkezelésbe a teljes fizikai és szellemi rehabilitáció elvégzésének feladatával.
A kutatási, előkészítési munkák 2002 májusában kezdődtek meg, a pénzügyi források megnyitásával a rekonstrukció folyamata felgyorsult. A két év együttes beruházási kerete közel egymilliárd forint volt.
2003 nyarán indult be a kivitelezés, aminek eredményeképpen a 2004-es őszi fesztiválra megújult a díszudvar ( a főépületen a tetőcsere teljes egészében, külső közművek teljes cseréje, díszudvari homlokzat teljes felújítása, kovácsoltvasak, faragott kőelemek teljekörű restaurálása, nyílászárók cseréje, a díszvilágítás kiépítése, a kastély mintegy egyharmad területén a központi fűtés kiépítése, az együttes területén a szennyvízcsatorna kiépítése, amely a szomszédos önkormányzati épületek rákötésének lehetőségét is biztosítja, díszudvar előkészítése a tavaszi ültetésre, stb). Ezzel a vendégfogadás szempontjából legkritikusabb részen az első és nagyon látványos lendülettel túljutottunk. A rekonstrukciós munkák alatt a kastély folyamatosan fogadta a látogatókat. A látogatószám az európai és országos tendenciákkal ellentétben nem csökkent.