A páratlan szépségű tolnai lankák között megbújó, friss vizű patakokkal átszelt települést egy 1315-ben kelt oklevél említi ,,Azara” néven, mint az Ozorai család birtokát. E család utolsó nőtagja, Borbála ment Philippo Scolarihoz, aki ezután felvette az Ozorai nevet.
A település felé közeledve már messziről szemünkbe tűnik a szőlőhegyek által körülölelt páros domb, amely egyikén a templom, a másikon a várkastély látható. Valamikor a várárkon átívelő híd kötötte össze őket. A várdombot és a templomot ma is a Sió és a Cinca patak vize veszi körül, amelyen hangulatos hidacskák vezetnek át a piactérre. A település különös módon mind a mai napig megőrizte reneszánsz hangulatát.
Az 1416 körül épített vára egyetlen szabályos négyzet alakú, zártudvaros és egyemeletes, téglából falazott, palota jellegű lakótömbből, és egy ezt övező és ugyancsak négyzetes elrendezésű külső várfalból állott a sarkain kerek tornyokkal.
Maga a palota jellegű főépület megközelítően 35×35 méteres külső méretével, karcsú pilléreken nyugvó folyosó övezte árnyas, belső udvarával, erkélyeivel aligha vall várépületre, sokkal inkább a korabeli itáliai városi palotákra. Ez főképpen azzal magyarázható, hogy tervező építésze firenzei volt, aki a középkori Magyarország egy eldugott kis településére varázsolt egy firenzei kora reneszánsz városi palotát.
Fhilippo Scolari, ahogy nálunk nevezték Ozorai Pipo Firenze szülötte volt, de legendás hadvezéri képességeit egész életében Magyarország, és a magyar király védelmének szentelte. A király holtig tartó barátsággal és bizalommal jutalmazta hűségét. Tagja volt a Zsigmond király alapította, egyetlen magyar alapítású lovagrendnek, a sárkányos lovagrendnek, egyúttal királyi kincstartó és a királyi sókamarák igazgatója volt. Tizennyolc győztes hadjáratot vezetett a török ellen. Az ő udvarában és kíséretében vált férfivá a híres törökverő Hunyadi János. Élete végén hadi érdemeiért és főleg hűségéért különös kegyben részesült. A királyok temetkezési helyéül szolgáló székesfehérvári bazilikában helyezték örök nyugalomra.
A palota ma is különleges élményt biztosít az odalátogatónak. Emeleti termeiben látható a középkori vár egyes helyiségeinek működése. Itt került elhelyezésre a hálószoba, baldahinos ággyal, és a középkori tisztálkodást bemutató kellékekkel. A fegyverteremben láthatók különféle harci eszközök, lándzsák, dárdák, hajítóbalták, a híres fekete sereg pavese pajzsai, és egy gótikus páncéllal felszerelt lovas. A felszentelt kápolna őrzi Szent György csontereklyéjét. Itt található az uralkodói fogadószoba, az ebédlőhelyiség, egy reneszánsz szalon, és a várkastélyt a tizennyolcadik században újjáépítő Esterházy családnak emléket állító kiállítás. A fából készült loggia ma gyógynövény padlásként szolgál, emlékeztetve a valamikori várúrnő gyógyításban betöltött szerepére..
Az idilli környezet, az élményszerű belső terek, és a kapcsolódó programok a reneszánsz lovagi várak világába varázsolják a látogatót. A történeti bútorokkal berendezett vendégszobákban megpihenhet a mai vándor. A földszinti reneszánsz kávézóban a régió legjobb kávéját kínálják. Egy csöppnyi Firenzét a tolnai dombok között.
Műemlékek Nemzeti Gondnoksága, 1014 Budapest, Dísz tér 15. Tel/fax: 202 62 88. mag@mag.hu
Ozora Pipo Vár 7086 Ozora, Várhegy utca, tel.:74/498-652 pipovar@gmail.com
Az ember ott a Balaton alatt lemegy a térképről és egyszer csak megérkezik egy hihetetlen helyre.
A településközpont hiven idézi a XV. századot, Luxemburgi Zsigmond világát. Közvetlenül egymás mellett két magaslat, az egyiken a várkastély, a másikon a templom emelkedik. Valaha kis híd kötötte össze őket. Elől a Sió folyik, hátul egy patak, ami valaha körbefolyta a vár dombját, segítve annak védelmét. Ma kis hidak ívelnek át rajta, virágok övezte sétány egyedileg faragott padokkal, reneszánsz piazza. A várba belépve megmoccan a kis gép a zsebemben, nem hiszek a szememnek, kábel nélküli internet. Az előtérben számítógép internet hozzáféréssel, ha nem volna a zsebemben a sajátom, és friss víz az automatában. Megérkeztem Európába.
És láttad, hogy este ki van világítva?
Köszönjük az elismerő szavakat. Bizunk benne, hogy egyre többen érkeznek majd a várkastélyba, hogy élvezzék a bővülő szolgáltatásokat.
Ozora valóban egyedülálló módon őrizte meg a reneszánsz hangulatot, településszerkezetében, térfalaiban, a vízfolyásokban, a templom előtti piazzában, amelyet kis törödéssel ma is könnyedén elő lehet hívni. Ez a kincs páratlan az országban, hiszen a többi reneszánsz épületünk környezetét felismerhetetlen módon átépítették. A 2008-as magyar reneszánsz év közeledtével különösen akuálissá válik ennek a csodának a bemutatása, megismertetése, és élvezhetővé tétele.
A várkastélyba tervezett reneszánsz élményház már az idei turistaszezonban részlegesen látogathatóvá válik több múzeum, és Ozora település önkormányzata közreműködésének köszönhetően, akik a Műemlékek Állami Gondnoksága partneréül szegődtek ennek a nem mindennapi feladatnak a megoldása során. Köszönet érte.
Nagyon felkeltette az érdeklődésemet a hely. Mikor vehetők igénybe a vár szolgáltatásai és melyek ezek?(szezonális v. éves)Milyen költségei vannak egy hétvégének mondjuk egy házaspár, v. egy négytagú család esetén?
A szolgáltatások folyamatosan igénybevehetők. Kétágyas és egyágyas történeti bútorral berendezett fürdőszobás szobák bérelhetők TV-vel, internet használattal, reggelivel. Esküvőre, családi és egyéb rendezvényekre is bérelhetők helyiségek.
Kollégáim örömmel állnak rendelkezésre a
06 20 243 34 47, illetve a 06 74 49 86 52 telefonszámon és a pipovar@gmail.com e-mail címen.
Érdeklödnék,hogy Siofoknál még jelzi a tábla az ozorai pio várát, a várat hogy merre kell menni,aztán egyszercsak beérünk Simontornyára és onnét már semmi.
Hogy találhato meg könnyen a vár?
Köszönöm
Kedves Látogató! Ha Siófok felől megy, akkor Simontornya előtt két kilométerre a 64-es úton ki van jelezve Ozora jobbra. Ott kell elfordulni, és kb 9 km-t menni. A várkastély már Igarvámszőlőhegyről látszik. A Közút Kezelő Kht-val tárgyalásban vagyunk éppen az egyértelműbb kijelzések érdekében. Remélem sikerül rövidesen elhelyezni a szükséges információs táblákat. Kellemes időtöltést kívánunk.
Mi már voltunk itt, és a kitömött ló, az egyszerűen csogdálatos, nagyon érdekes volt!!
Szegény tüdőgyulladásban pusztult el, éppen amikor nekünk egy trófeára volt szükségünk. Így legalább a látogatóknak örömet okoz. Köszönjük a látogatást és ha tetszett az külön öröm, hiszen ezért tesszük, amit teszünk.
Én ma voltam ott a családommal, és nagyon kellemes élményben volt részünk!
A vár megtalálásával nem volt gondom, Simontornyáról mentünk Ozorára, és ahogy beértünk a településre rögtön láttuk hová is kell menni. A várat jelző tábla talán kicsit félrevezető, “nehezen” találtuk meg a bejáratot, de legalább megismerkedtünk az egyik torony maradványaival is, na meg egy aranyos helyi kutyussal
Amint beléptünk és megláttam az árakat kicsit megijedtem, hogy a semmire fogok kiadni annyi pénzt, de a szolgáltatás amit kaptunk cserébe, bőven megérte.
Végre egy vár, ami nem csak egy romhalmaz, és a fantáziánkra bízza, hogy kitaláljuk mi hogyan is volt akkoriban, hanem bemutatja azokat. Az idegenvezetés nagyon profi, nem sablonos előadás jellegű, és igazán élvezetes volt. Kérdezhettünk rengeteget, és ami a legfontosabb érdemi válaszokat kaptunk olyan kérdésekre is, amik túlmutattak az előadás témáján. Meglepett az idegenvezető felkészültsége, látszott hogy nagyon tájékozott a kapcsolódó kérdésekben. Emberileg is külön köszönet jár nekik, mivel az előadás hangulata közvetlen volt, nem távolságtartó, ami nagymértékben fokozta az élményt, illetve számomra külön kedves volt, hogy a kisfiam egy gyomorfájás miatt lemaradt az idegenvezetésről, de mire végigértünk egy másik idegenvezető kézen fogta és végigkísérte csak őt egyedül a tárlaton. Ezúton is köszönöm mégegyszer!
Kértem tájékoztatást a nemsokára induló rendezvénysorozatról, melyhez elkérték az email címemet. Mire hazaértem már itt várt a levél - újabb pozitív élmény. Ki is választottam rögtön 7 napot amely érdekel, de sajnos majd rangsorolnom kell, mivel nem tudok ott lenni az összesen. Remélem egyszer ott aludni is sikerül majd, kíváncsi vagyok milyen egy igazi várban tölteni az éjszakát. Ezt a napot célszerűen a bornapokra próbálom időzíteni, amikor is este nem ülhetek az autóba, hogy hazarobogjak
Mindent összevetve nagyon kellemes időtöltés volt számunkra a várlátogatás, bárkinek jószívvel ajánlom, és köszönöm az ott dolgozóknak, hogy olyan odaadással végzik a munkájukat, amelyet a levendulával kapcsolatosan is tapasztaltam, csak hogy egy példát is említsek.
Írhatnék még sok dolgot, hiszen oly sok minden megfogott ottlétem során, de azt hiszem a lényeg már benne van.
Köszönettel:
Egy nagyon elégedett látogató
sziasztok nagyon szép a várkastély,nekem és a családomnak a kitőmőtt jegesmedve tetszet nagyon.csak egy baj volt főnt az emeleten nem lehetet fényképezni pedig lett volna mit.az a szoba is győnyőrű volt amelyikbe imátkoztak egykor,de tőbbet nem mondok ezt mindenkinek látnia kell.
2007-ben a kolegáimmal látogattuk meg a várat. Fantasztikus élményt nyújtott, s megfogadtam, hogy ezt a családomnak is látni kell. A jövő héten végre megvalósíthatom, s megyünk Ozorára. Már alig várom!
Köszönöm a kellemes emlékeket, s várom az új élményeket.
Üdvözlettel: Sz Éva
Az utolsó augusztusi hétvégét töltöttük Ozorán, tele szép élménnyel. Már az Ozorára történő érkezés is végtelenül kellemes. Átérve a Sió hídján, majd a kisebb, kedves nevő Cinca patakon, egy hangulatos, csupa virág terecskére érünk.Innen látható a templom, a vár és a reneszánsz hangulatot árasztó piac tér is. És még az autóban ülve is érződik a végtelen nyugalom és csend. Ahogy azután a kocsiból kiszállva körülnéz az ember, látható, hogy Ozora szelíd dombok, szőlőhegyek között húzódik meg. Az őszi ég kékjén hatalmas, puha felhődunyhák, szelid napsütés és igazi levegő-illat! Pesti orrnak ez maga a csoda! A Baráth-panzió kedves tulajdonosai fogadtak és láttak vendégül minket két napra, nem akárhogy! Köszönjük Nekik! Mi boldogan fedeztük fel a hangulatos várat, a templomot, megmásztuk a falut ölelő dombokat, meggusztáltuk a még szőlőtőkén ülő vörös borokat. Rengeteg szép fényképet készítettünk, most ezeket nézve elevenítjük fel az ott töltött időt. Remélem, visszatérünk még Ozorára!
Stenczinger Tünde - Gaál Zoltán
Ebban a csodalatos tortenelmi faluban ingatlan elado. Ozora telepulesen, balatontol 30 perc tavolsagra, gyonyoru
kornyezetben 12 hektar nagyon magas aranykorona erteku fold elado. Erdos resz, mezo, legelo, kukoricas, sajat forras, pici tavacska. A birtokon talalhato egy regi, (szerkezetileg jo allapotban levo de teljes felujitast igenylo), nagyon szep, karakteres, 240 nm-es egykori iskolaepulet. Viz, villany van, telefonvezetek az epuletnel. A kornyekben horgaszati, vadaszati lehetoseg, (utobbi akar sajat birtokon is), nyaranta fesztival a telepulesen, a fenti gotikus var, latnivalok. Az eladas surgos,
tulajdonostol, aron alul!
Esetlegesen csak a termofold magaban is elado, epulettol fuggetlenul.
ozoraingatlan@yahoo.com
Nagyon szép a várkastély.
Öröm itt látogatónak lenni.
Szeretem a dolgokat egyszeru, és ez a blog egy egyszeru dolog, és objektív